Meg lehet-e állítani a látás bukását

Eltekintve attól, hogy kötelező iskolai olvasmány is volt, nehezen bírkóztam meg vele. Az irodalom egén Jókai napja ragyogott s a modernek Herczeg, Mikszáth, Gárdonyi voltak, mind pompás mesélők és stiliszták.

A Zord Homályos látás teszt meséjét mesterkéltnek találtam és nem tudtam emlékezetembe vésni. A cselekmény kínos logikai és lélektani indokolása halálrafárasztott és magát a történést homályba borította. Meg lehet-e állítani a látás bukását is úgy találtam, mint a tanárom és a tankönyvem, hogy Kemény sutabeszédű író, stílusa döcögő és avas. Egyetlen szerencsém volt, hogy becsületügyet csináltam a dologból és végigolvastam a regényt, elutasítva egy kész tartalmi kivonatot, melyet Barátaim valami lexikonból csempésztek ki, az olvasmányról való beszámolás céljára.

Ennek az elszánásnak a rövidlátás öregségre elmúlhat egyetlen, de feledhetetlen benyomást, amit a Zord Idő-től akkor nyertem. Érzelmi, szinte érzéki benyomás volt, olyan mint a hullámvasúti zuhanásé.

Belém Szeretett a Fókuszcsoport Ádám?

Ötszáz oldalon keresztül másztam fel a tragédia csúcsára és a száz utolsón rohanó végzetszekér dübörgött le velem lélekzetelcsapó zuhanással a feneketlen sötétségbe. Azt az erőt, ami ebben a zuhintásban revelálta magát, soha többé nem tudtam elfelejteni. Kemény Zsigmond nagysága nem öntudatos meggyőződés- hanem szédítő érzésképen maradt a lelkemben. Attól kezdve ez a lélek úgy vonzott és taszított egyszerre, mint a nagy mélység szokott.

Később többi regényeit és tanulmányait is megismertem s érdeklődéssel merültem el életének titkaiba — de lényegesen újat nem mondott róla egyik sem, ma is a Zord Idő-ben látom őt kiábrázolva s az ember és ez a könyve számomra egyet jelent. Jól tudom, hogy ez egészen szubjektív álláspont, de meg lehet-e állítani a látás bukását megoldotta Kemény Zsigmondot, mint problémát.

Lelki képének centrumát itt találtam meg; minden egyéb, amit tőle vagy róla még megtudtam, csak kiegészítette, színezte és igazolta ezt a meglátásomat.

A végeredményt már régebben összefoglaltam és megírtam «Kemény Zsigmond lelke» című előadásomban. Ez alkalommal nem az a célom, hogy megismételjem ugyanazt. Most a könyv alapján az íróról szeretnék néhány vonást megrajzolni, ami talán szokatlan és új vele kapcsolatban.

Ezeket a vonásokat a Zord Idő csak a mostani idő zordságában tárta fel, régebben rejtve maradtak előttem. És ez a körülmény épen annyira jellemző az íróra, mint reánk és korunkra nézve s indokul szolgál arra, hogy aktualitást adjon Kemény Zsigmondnak minden külső jubileumi aktualitás nélkül is, — ami sajnos egyedüli alkalom szokott lenni arra, hogy az elfeledett régi írókat kegyeletből megszellőztessék, mint Szent-György-napkor a benaftalinozott díszmagyart.

Ezekkel az eszközökkel mondtak el minden lelkit és belsőt is. Ha kifogytak e fegyverekből és maradt még fenn kívánnivaló, kénytelenek voltak «elárulni» az olvasónak hőseik érzelmeit és gondolatait. Műveikben ezek a részletek unalmasok és minthogy «elárulásaik» voltaképen árulások a saját művészetük módja ellen, méltán büntette őket a «nyájas olvasó» azzal, hogy egyszerűen átlapozta ezeket a monológokat vagy belebeszéléseket.

A mesélést és a láttatást majdnem szentségtörés indokolni. A mese és a vízió ereje saját szuggesztivitásában van, vagy sehol sincs.

MAKKAI SÁNDOR: ZORD IDŐ

Vagy van a költőnek hitetőereje s akkor nem számít semmit az, hogy a valóság mit szól a dologhoz, vagy nincs, s akkor minden indokolás szánalmas nyikorgás, mely a meseszekér kenetlen kerekének döcögését kíséri. Ma is élő irodalmi babona az, hogy a kritikus a regény meséjének hihetőségét és indokolhatóságát keresi és mindenképen azon van, hogy kikutassa: mit akart bizonyítani vagy igazolni az író alakjainak történetében?

Pedig vagy bizonyos, hogy az az alak ilyen és úgy kell venni ahogy van, vagy nem bizonyos és akkor nem abban van a hiba, hogy a valóság, vagy a pszichológia tiltakozik ellene, hanem abban, hogy a költő nem tudott az alakjába életet lehellni a magáéból.

Természetesen az is lehetséges, hogy a kritikus nem képes belehelyezkedni a költői valóságba.

Kemény Zsigmond megítélésében az első és legnagyobb akadályt azok a kritikusok halmozták meg lehet-e állítani a látás bukását, látásjavító tanfolyamok Gyulai Páltól elkezdve kibeszélték a tüdejüket, hogy kellőképen bebizonyítsák és magasztalják Kemény külső történelmi leírásainak hűségét és gondosságát s meséinek azt a halhatatlan érdemét, hogy a legkínosabb aprólékossággal, tudományos precizitással megindokolta szerencsétlen hőseinek minden lépését és a tragédiákat a szillogizmus és a matematikai képlet vaskényszerével formálta ki.

Pedig a valóság az, hogy Kemény egyszerűen nem tudott mesélni és hűséges, tanulmányos leírásai tisztára felesleges fáradság voltak. Nem tehette, hogy ne meséljen, mert abban a korban írt, mikor az volt a fődolog, voltaképen az egyetlen, amit az olvasó igényelt és élvezett. Ennélfogva roppant fáradsággal kitalálta az ő saját mondanivalójának kerete és fonala gyanánt a bonyolult s mégis erőszakolt és gyönge mesehálót, mely egyrészt nem birta meg az igazi tartalom súlyát és szerteszét szakadt, úgy hogy ember legyen, aki eszében tudja tartani, másrészt nem volt eléggé életszerűen érdekes, hogy a tartalom dacára is vonzza és ébren tartsa az olvasót.

Ezért van, látás-helyreállító foglalkozás Keménynek a történelemből vett alakjai mind nagyszerűek és igazi költői újjáteremtések a lírai átélés folytán, amivel önmagából magyarázza és élteti őket, míg költött alakjai, akik egy képtelen rémregényből merítik létüket, az Elemérek, Barnabások, Dorkák rossz álomképek, akiket szabad sőt kell is föllélekzelve elfelejtenünk, épen azért, hogy a mű nagyszerűsége, az a titáni zuhintás egész félelmetes szépségében megrázza a lelkünket.

Fráter György, Török Bálint, Izabella, Turgovics, Bornemissza, Podmaniczky — de legfőképen Werbőczi és Szolimán olyan költői újjáteremtések, kikben a kor és az örök ember nagyszerű, életteljes egyénítésben lélekzelnek és egyesülnek óriási tragédiájává a Zord Idő magyar nemzetének, s ezt a tragédiát pompásan kísérik azok a csak névleg költött, de lényegében típust kifejező alakok, amilyenek a Deákok, a főbasa, a lantos, a kádi.

Dóra külön lapra tartozik, mert benne Kemény időtlen álma lebeg a tragédia felett, mint egy szívalakú és fájdalomtól megfagyott Hold. De mindez azt mutatja, hogy a regény egész költött mesefonala csak rosszul sikerült csalétek volt az olvasónak és belőle ma már csak az érdekes, amit Kemény saját lelkének vívódásaiból vitt bele ormótlan és idétlen szülötteibe. Ami pedig az ő felesleges külső leírásait illeti… valósággal tetten érjük, amint a fejéhez kap: hopp! Kemény minden külső vonás nélkül olyan teljesen élővé és ismertté teszi alakjait, hogy külső leírásuk csak korlátozza és gyöngíti határtalan benső ismeretségünk intimitását.

• Hyperopia 7 év
• MAKKAI SÁNDOR: ZORD IDŐ | Nyugat | Reference Library
• Nyujtó Pálnak | KOSSUTH LAJOS ÖSSZES MUNKÁI | Reference Library
• Egységbe fonódva Isten munkájának végzésében Jean B.
• Szabó Tímea: Miniszterelnök úr, ön alkalmatlan, gonosz és életveszélyes!

Ezért van, hogy alakjain és tárgyain a forma, az arc lárva lesz, amelyet szeretnénk letépni, mert nem látjuk miatta őket magukat. Az első lépés tehát Keményhez az, hogy lefosztom regényéről a költött mese idegen, kínos, rémregényes, költőietlen lárváját és a gondos, hűséges, tudós leírások külső feleslegét s akkor előttem áll a mű, amelyben ő máig egyedüli mester irodalmunkban.

Ez a mű: a költőileg újjáteremtett történelem lelki tükrében az örök ember arca, aki az örök magyar és maga a költő is együtt. Semmi sem áll Keménytől távolabb, mint az individualista regényírásnak az a «lélektani» nyavalygása, amely «hősének» vagy «hősnőjének» bődületes analizisét négyszázoldalozza elénk s akihez semmi közünk nincs az utolsó oldalon se.

Kemény a maga költői látásának személyességén és személyességének teljes szubjektivitásán át kizárólag a kollektivitás költője, reá nézve a saját életének is csak azért van titka és értelme, mert tagja a kollektivitásnak, mert kifejezője annak épenúgy, mint az neki.

Életét nemzete kiváló szolgálatára tette föl és költészete ennek a szolgálatnak egyik síkja melyben önmagával számolt ugyan le, de nemzetének nagy számadását készítve el. Ez az ő aktualitásának első és legfontosabb ténye.

Kemény a magyar lélek legteljesebb és leglelkibb művésze.

Nyujtó Pálnak

Sajátossá teszi ezt a művészetét az, hogy történelmi alakokon át sugározza az örökké magyart. Azután az, hogy mint igazi költő, azt sugároztatja belőlük, ami az ő saját lelkének ellentmondásaiban háborgó, élő komplexum de az, egyes alakokban szétválva és megtestesülve, a művészi szemlélet megállított, aktualitásától megfosztott, megnyugodott tárgya lett és épen ezáltal örökké ható aktualitás. Kemény már eldöntötte a ma élő irodalmi vitát, hogy lehet-e a múlt a jelen vallomása és vállalása?

Eldöntötte azzal, hogy nála a mult nem menekülés a jelen kérdéseitől és jajjaitól, nem gyáva álarc, mely mögé tiltott aktualitások allegoriáit lopja, nem hamisított jelen, melyben a multba olyan vonások szövődnek, melyek abból még hiányoztak, hanem a magyar lélek nagy önleleplezése, nagy bűnbánata és elszánása, egységének, magvának, kontinuitásának hatalmas vallástétele, mely változó körülmények és külsőségek között változatlanul hirdeti az ítéletet a bűn felett és az új életet annak, ami érdemes is, képes is élni egy nemzet jellemében.

Van a regénynek egy kis részlete, melyben Kemény művészete a legmagasabb pontot éri el. Annak az éjjeli tanácskozásnak jelenete ez, melyben az ország vezérei határoznak a csecsemő-királynak Szolimán táborába küldéséről.

Ezt a momentumot ragadja meg az író, hogy a magyar tragédiát emberi eszközein át szemléltesse. A jelenet kezdetén a koronatanácsba gyülekező urak még nem tudják a szultán kívánságát, ez még a királyné, Izabella titka. Egymásközötti találgatásaik rendkívül frappánsan tükrözik jellemüket, mely aztán teljesen kitárul a királyné jelenetében, aki közli velük, hogy a szultán a kis János Zsigmondot és az országtanácsot táborába kívánja küldetni.

Kutatási technika látássérült gyermekek számára

Podmaniczky, az óvatos, magát-féltő és önző magyar, azt javasolja, hogy izenjék meg Szolimánnak: «a kisded király őfelsége beteg, például a foga nő, vagy gyomorláza van. György fráter rögtön lecsap reá: «Például kegyelmedet!

Petrovics, a királyné rokona, hűséges, korlátolt katona, elfogadja Podmaniczky javaslatát, ha a kis királyt és a tanácsot a török seregen átvágva elmenekíthetik.

Török Bálint, a magyar huszártiszt nagyszerű típusa, a vakmerő, «üsd-vágd»-vitéz vállalja az áttörést, egyszerűen azért és csakis azért, mert «ez volna a magyar meg lehet-e állítani a látás bukását egyik legfényesebb fegyverténye». György barát így válaszol: «Kétségkívül, de győzedelmünket három nevezetes eredmény koszorúzná.

A királyné hozományát és férje örökségét, a kis király koronáját vesztené el, a magára hagyott ország pedig önként átalakulna török tartománnyá». Frangepán, akiben Kemény egy korai Zrinyi Miklóst a költőt rajzol meg, az önzetlen és ideális meg lehet-e állítani a látás bukását és a reális, józan politikus sajátos egységét, ebben a társaságban megdöbbentően hat ihletével és logikájával.

Nem a gyermeket félti Szolimántól, mégha király is, hanem az országot «mély és legyőzhetetlen aggodalommal». Vajjon nem mondhatja-e most már, hogy ivan kozyrev látomás neki oly messziről, oly gyakran s annyi áldozattal megmenteni minket a bukástól?

Általános iskolások a látásról

Hogy épen azért, mert sikeresen akar védelmezni, kénytelen saját érdekünkben várainkat őrizettel rakni meg, sőt talán az ország egyrészét, bár ideiglenesen, elfoglalva tartani? Nem mondja-e, hogy afölött is őrködnie kell, nehogy mi a szükségtől kényszerítve az ő tudta nélkül és ellenére kössünk békét, mint már asztalra néző lány Nagyváradon tettük is?

Kemény Werbőczi alakjában mintázta meg minden zord idők magyar tragikumát. Később az egész regény egyetlen értelmévé lesz ez az alak, s amint minden más elmarad mellőle, betöltvén színező és értelmező mellékszerepét — maga ez a folyamat a legművészebb teljesítmények egyike irodalmunkban, a koncepció kibontásának és kihegyezésének teljesen drámai és nem epikai remeklése. A csírát azonban ebben a jelenetben ülteti el a költő.

Werbőczi egységes benyomású, de sok összetevőből alakuló magyar jellem. A törvényalkotás forradalmár mestere, a kisnemesség bálványozott ügyvédje a főurak ellen, a maga geniuszától folytonosan megmámorosodó szónok, akinek a szó az élete, több az igazságnál és a tettnél, szerénykedve gőgös, alázatoskodva hiú, a maga igazságával szemben féktelenül optimista, meg lehet-e állítani a látás bukását naivságig őszinte, nyílt és jóhiszemű, az ellenséget önmagából kiindulva mérlegelő, típusa a lojális, gavallér, úri magyarnak, aki fegyvernél, pénznél, Istennél százszorta jobban hisz és bízik a magafogalmazta jog bálványának hatalmában.

Végzetes autoszuggesztiója az, hogy Szolimán császár, bár «dicső, nagytudományú és mélybelátású hatalmas védelmezőnk», alapjában véve a pogány hit mocsarában fetrengvén népestől, — szükségképen hódolója a keresztyén fölénynek s lényegében nem más mint egy magyar úr, császári méretekben, tehát jogról, gavallériáról, becsületről, hűségről csakis a Werbőczi eszével gondolkozhatik és szívével érezhet.

Csak a lázas képzelődés torzíthatja el az olyan egyszerű tényeket, hogy a szultán óriási seregével Buda előtt áll és a kis királyt látni akarja, olyan ellenséges és félelmetes rémlátássá, hogy a szultán el is foglalhatja a várost s talán meg is öletheti a királyi gyermeket. Persze, ereje van hozzá, «s jellemével, ha egy keveset elveszünk belőle s ha egy keveset hozzáteszünk, igen könnyen összeegyeztethető is».

De Sokrates és Aristides is pogányok voltak, mint Szolimán, mégis megbízható emberek voltak. Miért ne lehetne bízni Szolimánban is, főleg 50 látásélesség eddig még mindig szavának állott és nem csalt meg? Már kétszer is kimutatta, hogy kedvelli a Zápolya-családot s nincs is érdekében, hogy Magyarországot megsemmisítve, közvetlenül Németországig jusson, kihíva azt az élet-halálharcra.

A nagyszerű szónoklatra Fráter György halkan odaszól Petrovicshoz: «Valóban, a mi tudós kancellárunk akkora logikával bizonyította be holnapi tisztelgésünk veszélytelenségét, hogy már most magam is valami szerencsétlenségtől kezdek tartani».

• Látáskorrekció gyakorlati útja
• Vissza lehet-e állítani a látást egy stroke után
• FATIMA ÜZENETE, Hittani Kongregáció
• A fatimai "titok" teológiai kommentárja Bevezetés Belépvén a harmadik évezredbe, II.
• Collegno al Baraccone Italia,