A látás szerepe a valóság megismerésében

A látás szerepe a valóság megismerésében, A valóság látszata

Lehetséges egyáltalán objektív mércével mérni?

A látás szerepe a valóság megismerésében, A valóság látszata A látórendszer két fő részből áll. A perifériás érzékszervben, a szemben foglal helyet az optikai rendszer és a retina ideghártya : a retina tartalmazza a szenzorokat fotoreceptoroktovábbá a fényingerek feldolgozásához szükséges kezdeti neuronkapcsolatokat.

Ha van ilyen módszer és mi használjuk, akkor az egyiptomiak miért nem használták? Lehetséges, hogy ők másképp fogták fel a természetet, mint mi? Akkor mégis mit látunk?

Отдельные экземпляры этих растений покрывают более квадратного километра территории. Их создали Предтечи. а октопауки обнаружили и усовершенствовали. Поглядев вверх, Николь заметила, что торопливая платформа уже почти добралась до города. Внизу возникли сотни сооружений различных форм и очертаний.

Egyáltalán, miért fontosak ezek a kérdések? Leginkább azért, mert biológiai adottságainkból adódóan a jelenségvilágból az információk legnagyobb hányada a hang és a fény közvetítésével jut el hozzánk.

Ebből következően a szó és a kép áttekintés a szemészeti klinikákról világ megértésének alapkövei. Ezúttal hívjuk segítségül a szavakat, hogy egy kicsit jobban megértsük a képeket! Annál is inkább, mert vizuálisan túlinformált — és meglehetősen félreinformált — világban élünk, amelyben semmi sem az, aminek látszik.

Esetleg vitára ingerel, de mindenképpen gondolatokat ébreszt. Annál is inkább, mert a látás bizony komoly agyműködést igényel, hiszen igazából nem a szemünkkel látunk, hanem az agyunkkal.

Az agykutatás jelenlegi állása szerint azonban az észlelés folyamatának nagy része még ma is rejtély számunkra. Anélkül, hogy mélyen és szakszerűen belemerülnék a látás fiziológiájába, pusztán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az érzékszervi észlelés biológiai korlátai gyakorlatilag kizárják a jelenségvilág objektív felfogását.

Maga a retina — a szem hátsó falának fényérzékeny rétege — valójában már az agy része. Egy miniagy, amelyet bonyolult összeköttetésű idegsejtek alkotnak. Különös, hogy az agyhoz vezető idegsejt hálózat első tagjai, a fényérzékeny sejtek a retina hátsó felszínén helyezkednek el.

Ahhoz, hogy itt kialakuljon a világ fordított állású képe, a fénynek átlátszó idegsejtek rétegein és véredényeken kell áthaladnia. Közben azonban történik valami. A fény állandóan változik, s ami a retinán megjelenik, az az örvénylő, ugráló fényes pontok zűrzavara, olyan benyomások kavargása, a látás szerepe a valóság megismerésében soha nem ismétlődnek meg.

Kétszer a látás szerepe a valóság megismerésében soha nem láthatunk egy tárgyat: a látószög, a fény, a pupillák nagysága stb. A világ egyetlen milliszekundum ideig sem mutat mozdulatlan képet. Mindez talán furcsán hat, hiszen az ingerek az érzőidegeken keresztül, üzenetként jutnak az agyba, ahol a dekódolási folyamat végén azt tapasztaljuk, hogy egy állandó, stabil világ vesz körül bennünket.

Ez azonban csak egy sematikus, vetített kép vagy más néven nevezhetjük illúziónak, szó szerint érzékcsalódásnak. Valójában csak a környezethez való viszonyunk a változatlan. Nem ismernénk ki magunkat a világban, ha nem volnánk hozzáhangolva a viszonyításokhoz, amelyek lehetővé hyperopia magas fokú asztigmatizmus a töredékmásodperc alatt ránk zúduló milliárd információ erősen megszűrt, súlypontozott és biztonságos felfogását.

a látás szerepe a valóság megismerésében

Nem is a látás szerepe a valóság megismerésében a fénynek a tárgyakról visszaverődő, megmérhető mennyiségére a látás szerepe a valóság megismerésében, hanem a fény egymáshoz mérhető viszonyaira.

Érzékelünk némi változást, ez alapján meg tudjuk becsülni a megvilágítást, de sohasem leszünk annak tudatában, hogy objektíven mekkora is ez a változás. Ezért állhat elő egy olyan helyzet, hogy egy vakítóan fehér zsebkendő árnyékban sötétebb lehet, mint egy darab szén a napfényben.

A körülöttünk lévő világban szakadatlanul szédítő variációk zajlanak és mi viszonylagosan érzéketlenek vagyunk ezekre. Így tudjuk fenntartani a változatlan világ képét, és megőrizni ép elménket.

Például a szobánk alakja, formája, színe nagyjából mindig ugyanaz számunkra.

3. fejezet: Az emberi megismerés alapjelenségei

Nem tudjuk azonban megmondani a jól ismert, kedvenc gyümölcsünk színét, ha mesterséges megvilágításban látjuk egy szupermarket pultján.

Ahhoz, hogy megállapítsuk, egy kép egyenesen függ-e a falon, távolabb kell lépnünk, a szoba közepére mennünk, hogy viszonyítani tudjunk. Bámulatos az emberi agynak ez a különleges képessége, ahogy megállás nélkül számításokat végez, a dolgok egymáshoz való viszonyából következtetéseket von le, és az információkat az emlékezetben elraktározza.

Mindezt azért, hogy egy újabb viszonyítás és következtetés kiindulópontjául szolgáljon. Egy újabb viszonyításhoz a következő másodpercben vagy tíz év múlva.

Mondani sem kell, mennyi lehetőségünk adódik így a tévedésre. Bizonyos helyzetekben a téves észlelésnek fiziológiai alapjai vannak. Például akkor, ha az érzékelő rendszerünk fizikailag képtelen a látvány pontos befogadására. Egyes receptorok túlterheltsége és kifáradása mellett a pihentek érzékelése felerősödik és hangsúlyosabbá válik, vagy az inger különböző, egymástól független tulajdonságait felfogó agyi receptorok között diszharmónia lép fel. Máskor az illúzió forrása az, hogy az agy téves következtetéseket von le azokból az adatokból, amelyek végül eljutnak hozzá.

Ennek a jelenségnek bizonyos aspektusai már kicsúsznak a fiziológia vagy az agykutatás természettudományos területéről és a pszichológiához vagy a filozófiához kapcsolódnak. Az érzékelést azonban csupán akkor minősíthetjük illúziónak, ha van objektív mércénk, amelyhez viszonyíthatunk és ennek eredményeképpen az érzet hamisnak bizonyul.

Újra fel kell hát tennem az egyre nyomasztóbbá váló kérdést: létezik-e számunkra objektivitás?

a látás szerepe a valóság megismerésében

Ahhoz, hogy képekben írjuk le a látható világot, sémák kidolgozott rendszerét használjuk. A művészet eredete ezért az emberi elmében, a világra való reagálásunkban, viszonyulásunkban keresendő, nem pedig magában a látható világban.

Hogyan is tudunk alkalmazkodni a világ végtelen komplexitásához? Hiszen a látható világból érkező információ mennyisége végtelenül nagy. A nyelvi és a képi kifejezőeszközök közege azonban korlátozott és meglehetősen elnagyolt. Nietzsche ugyanezt fogalmazta meg, mikor arról írt, hogy a természet ábrázolására való törekvés, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy a jelenségvilág bárminemű kifejezése akár szóban, akár képben szükségszerűen elvezet a végtelen ábrázolásának problémájához.

Account Options

Végtelen a világ legkisebb darabja is! Végül azt festi le, ami tetszik neki.

a látás szerepe a valóság megismerésében

A valóság látszata És ugyan mi tetszik neki? Az, amit le tud festeni. Az alkalmazkodás egyetlen módja a tanulás folyamata, ami nem más, mint sémákat építeni a világ leképezésére, azután folyamatos kísérletezés és tévedések a látás szerepe a valóság megismerésében javítgatással használhatóvá tenni azokat.

E helyt csupán emlékeztetőül utalunk rájuk. Kialakulásuk, fejlődésük fokozatos, folyamatos és jellemző az egyes életkorokra — fejlődés pszichológia tanulmányaik a folyamatokra rávilágítanak. Kogníció Kogníció szorosabb értelemben a gondolkodás folyamatait jelenti. Tágabban értelmezve tartalmazza mindazt a mentális aktivitást, amik szerepet kapnak az információ megszerzésében, feldolgozásában, a megszerzett tudás megszervezésében és alkalmazásában.

Vizuális emlékképeink — amelyek segítségével rögzített képet alakítunk ki a világról — kiindulópontja nem valódi tudás — hiszen az átlagember nem ismer a jelenségvilágon túli abszolút valóságot, amellyel a tapasztalatait összehasonlíthatná —, hanem sejtés, amelyet a tanult szokások vagy a hagyomány véstek be.

A fogalmak, éppúgy mint a képek, nem lehetnek csak igazak vagy csak hamisak.

Olvassa el is